| |
A MÓDSZER
Angol és német nyelvtanfolyamokat működtetünk azzal a képzési céllal, hogy hallgatóink használni tudják az adott nyelvet, hogy kommunikálni tudjanak méghozzá úgy, hogy az alapoktól kezdve az életben is alkalmazni tudják a tanulás adott szakaszában elsajátított összes adatot. E célunk eléréséhez olyan belső fejlesztésű szintrendszerben oktatunk, amelynek segítségével tanulóink elsajátíthatnak egy gyors és hatékony tanulási technológiát s így viszonylag gyorsan át tudnak tekinteni egy olyan nagy adathalmazt, amit pl. egy idegen nyelv jelent.
A szintrendszer tulajdonképpen a grádiensenként (fokozatonként) tanulást jelenti, amelynek előnye, hogy a hallgatók átvesznek minden nyelvi alapszabályt és arra építenek fel bonyolultabb és nehezebb anyagrészeket. Tanulóink egy előzetes tudásfelmérés után ajánlatunkat figyelembe véve választhatnak kezdő szintet, majd annak sikeres teljesítése után léphetnek a következőre. Egy tematika alapján oktatunk: kezdőtől a középfokig. Tanáraink képesek arra, hogy segítsenek bárkinek, aki tanulási problémákkal küzd, ugyanis rendelkezésünkre álló tanítási módszerek közül ki tudják választani az adott csoporthoz a legmegfelelőbben alkalmazhatót.
|
|